Gyermekeink a téli szünetben is gondoskodnak a madarakról: madárkalácsot készítettek, amivel megtöltötték az iskolaudvar etetőit, hogy általuk is valósággá váljon az Ige: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket.” (Mt 6, 26)
2021. december hónap bejegyzései
Szentestén


karácsony
Jónak lenni jó!
Jónak lenni jó! Advent időszakában igyekszünk az átlagostól is több jót tenni, segíteni szomszédnak, barátnak, ismerősnek, mosolyt csalni az emberek arcára és szívébe. A Kis Bálint Református Általános Iskola diákjai nem csak embertársaiknak segítenek, hanem a környékünkön élő kis madárkáknak is, hogy télen könnyebben jussanak eleséghez. A meglévő madáretetőket – szorgos kezű gyermekek és felnőttek – újakkal gyarapították, így az iskolaudvar minden fájára jutott etető, amit megtöltöttek a madarak csemegéivel.
Advent 4. vasárnapján
Advent negyedik vasárnapjának istentiszteletét iskolánk Olajág gyermekkórusa nyitotta: „Adventi csendben téged várunk, jöjj Urunk, Jézus, maradj nálunk!” Szolgált a gyülekezet felnőtt kórusa is, Karáné Szemző Noémi vezetésével. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében elgondolkodtató kérdéssel fordult a hallgatósághoz: Készen állunk-e karácsony üzenetének befogadására? Kihasználjuk-e az alkalmas időt? Keresztelő János szüleinek, Zakariásnak és Erzsébetnek példáján keresztül világította meg az örök igazságot: Isten terve hitetlenségünk ellenére is beteljesedik, végtelen bölcsessége szerint. Bízzuk mi is életünket bátran rá, vele és általa lesz áldott az ünnepünk. “Boldog aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1,45)
Advent 3. vasárnapján
Advent 3. vasárnapján kedves, volt diákunk, Szabó Tamás klarinétművész és zenész társai – akik között 7. osztályos tanulónk, Dancs László is szolgált, – mini koncertjét hallgathattuk meg. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor a bibliai 10 szűz példázatán keresztül világított rá a helyes Krisztus-várásra: ne balga módon, hanem az okos szüzek példáját követve, vértezzük fel magunkat a hit olajával, talentumainkkal bölcsen élve, ragaszkodjunk hitünkhöz, tudjunk türelmesen várni a Megváltóra. Szívünkre helyezte Pál apostol kérését: „Te azt a hitet, amely benned van, tarts meg az Isten előtt.” (Róm 14, 22) Köszönjük a szívmelengető dallamokat és az igei útravalót!
Még mindig a Mikulás
A Vésztői Református Egyházközség és a Kis Bálint Református Általános Iskola Mikulása a legkisebbekről sem feledkezett meg. A nagy szeretettel készített csomagokat eljuttattuk a vésztői, újirázi és körösújfalusi óvodákba, hogy mosolyt csaljunk a gyermekarcokra. (Az ajándékozás a NEA program keretében, a RISZA támogatásával valósult meg.)
A Mikulás érkezése

Advent 2. vasárnapján
