A vésztői református iskola története

A kezdetekről, Gönczy Béla „A vésztői egyházközség története” című munkája alapján

A vésztői református iskola – mely a mostani református templom déli oldalán lehetett – alapítási éve 1691. A tanulói létszámról nincs pontos információnk, de levéltári adatok szerint 14-16 család élt Vésztőn 1700-ban. Rákóczi szabadságharcához a vésztőiek is csatlakoztak, hogy a Habsburg-elnyomás ellen küzdjenek. A szabadságharc nyolc esztendején át azonban Vésztő helye pusztaság maradt. A szatmári békekötés egy, a küzdelemben már kifáradt nemzet belenyugvása volt a változtathatatlanba. 1711. május 1-jén, a fegyverletétel után Vésztő lakói is siettek régi lakóhelyükre, bár – a források szerint – kevesen maradtak életben. 1711. május 21-én Szentbenedeki István mint vésztői lelkész írta alá az egyházmegye törvényeit. Júniusban, pünkösdkor már el is kezdte itteni szolgálatait. Az 1714. évi húsvét hetében Bakonszegről 18 szekérrel jöttek Vésztőre települők, de közülük kevesen maradtak itt. Az 1716. esztendőben is még mindössze 36 jobbágycsaládról szól az összeírás, tehát legfeljebb 200 lélekből állhatott a falu. A lakosság az otthonteremtés mellett iskolát is szervezett 1717-ben, melynek első tanítója Perényi János volt.

Az 1723. év augusztus 10-én Harruckern János György lett megyénk nagy részének földesura, az 1720. év végétől már ő birtokolta Vésztőt is. Bár római katolikus vallású volt, de mint jól iskolázott, tanult ember, nem volt türelmetlen a protestánsokkal szemben, nem háborgatta református hitű jobbágyait, sőt tizedfizetési kötelezettségüket egy összegben megváltotta.

A vésztői református iskolának 1755-ig tizenkét tanítója volt. Ez évtől alkalmaztak külön lánytanítót is. Az egyházközség vezetői bölcsességének, meg az egyháztagok hitükért való áldozatkészségének gondja volt az iskolára. A fiúkat 1770 körül már ketten tanítják, a lányokat még csak egy tanító. A lányok tanítójának alkalmazása állandó jellegű volt, tevékenységét később összekapcsolták a kántori tiszt teljesítésével. A fiúkat egy, már lelkész tanulmányokat végzett rektor (irányító) tanította, és rajta kívül egy segédtanító, akit preceptornak hívtak. Ha beváltak, és ők maguk is elégedettek voltak helyzetükkel, három évig maradhattak. A magyar református egyházban már a XVII. századra kialakult az a gyakorlat, hogy a legfelsőbb iskola elvégzése után, de még a lelkészi vizsgák letevése előtt, három évre kimentek a diákok a nagyobb egyházközségek iskoláiba rektornak. A rektorral együtt hoztak a debreceni anyaiskolából olyan diákot is, aki a középiskolát már elvégezte, esetleg a felsőbb iskolából is végzett már valamennyit. Kivételesen hoztak olyan preceptort is, aki csak a középiskolát, vagy még azt sem végezte el, tovább tanulni azonban nem szándékozott. Ő volt a rektor segédje, a preceptor. Őt a rektor irányította, vezette, oktatta. Ha megfértek egymással, három esztendeig együtt szolgáltak. Ha a preceptor így belejött a tanításba, és a tanítói pályán akart maradni, alkalmazták állandó tanítónak, kisebb helyen rektor is lehetett mint fiútanító. Ha megnősült, leányok tanítója is lehetett.

A mintegy 800 lélekszámú vésztői református egyháznak 1770 körül már három tanítója volt, pedig akkoriban egy tanító keze alatt 80 gyermek is lehetett. A református hitben való neveltetés óhaját tükrözi az a tény, hogy a szülők súlyos áldozatot is hajlandók voltak hozni gyermekeikért. Akkoriban minden gyermek után tandíjat kellett fizetni. 1773-ban a fiúgyermek tandíja egy véka búza, a lányé ezen felül egy fél véka árpa volt. Az akkori lelkész, Erdélyi Sámuel 1786-ban jegyezte fel azokat a tanítókat, akik addig tanítóskodtak Vésztőn, míg csak egy tanítói állás volt: Gerényi nevezetű, Csuka János, Ladányi Mihály, Haraszt-kereki, Erdődi, Somjai Mihály, Matolcsi, Nyíregyházi, Némedi, Debreczeni, Deretskei István. A leánytanítók közül kiemelkedő Pákozdi Ferenc, aki 1771-től 1796-ig – tehát 25 éven át – szolgált Vésztőn, a feljegyzések szerint hűséggel és szorgalmatossággal. A rektorok közül kiemelendő iskolánk névadója, a vésztői születésű Kis Bálint, aki 1795-től 1798-ig szolgált Vésztőn „nagy dicsérettel és haszonnal” (Gönczy Béla).

Az 1776. évből maradt fenn az első feljegyzés a tanítói fizetésekről. Gönczy Béla lejegyzése szerint a rektori fizetés: 25 Ft készpénz, 8 köböl búza, 8 köböl árpa, két köböl őszi vetés. Nőtlennek sorkoszt. Nősnek koszt helyett 4 köböl búza. Sóra 3 máriás, sertésre 9 máriás. Négy kaszás, 3 szekér fa. Minden ágytól 3 kéve nád. Tandíj minden gyerektől egy véka búza. 12 font faggyú. Énekszós halottért 12 krajcár, prédikációsért 24 krajcár. Tanítói fizetés a preceptornak: 14 Ft készpénz, 4 köböl búza, harangozásért 6 Ft. Sorkoszt a rektorral. Prédikációs halottért harangozás 6 krajcár, énekszósért 3 krajcár. Búza 4 köböl. Minden leánytól 1 véka búza és fél véka árpa. Továbbá 100 véka nád, 2 szekér tűzifa, 2 köböl árpa. Széna helyett két kaszás.

Az iskolába járás nem volt szabályozva, nem volt általános tankötelezettség. Az egyház az igehirdetés útján igyekezett a szülőkre hatni, hogy gyermekeiket járassák iskolába. A legfontosabb hatóerő ebben a tekintetben a lelkipásztor szava volt. Ő ügyelt fel az iskolára, a tanítókra, a tanítás menetére, hisz minden lelkipásztor előbb maga is tanított.

Kezdetben a tananyag sem volt központilag meghatározva. A tanév általában október 15. és november 1. között kezdődött, és március 24 – április 15. körül fejeződött be. A tanító tudásuk foka szerint csoportokba osztotta a gyerekeket. Voltak:

• syllabizálók (csak szótagolva olvastak)
• ABC-sek (szavakat és mondatokat olvastak)
• zsoltárosok (Szenczi Molnár Albert zsoltároskönyvét olvasták)
• öregkátésok (könyv nélküli leckét tanultak: Hübner-féle bibliai történeteket)
• conjugisták (nyelvi alapismereteket kaptak)
• syntaxisták (mondattant és latin nyelvet is tanultak).

Általában öt esztendeig jártak iskolába a gyerekek, de előfordult, hogy csak egy télen, mivel a szülők sokszor nem nélkülözhették gyermekeik munkáját.

Egy 1815-ből való feljegyzés szerint három tanító elegendő a vésztői gyermekek tanítására, annak dacára, hogy már az államhatalom is szorgalmazta az iskoláztatást. Ennek magyarázatát Gönczy Béla így fogalmazta meg: „20-30 esztendővel ezelőtt sem lehettek gazdagabbak a szülők, hanem jobban törődtek azzal, hogy gyermekeik a hit dolgait megismerjék, hogy Istenünk üzenetét és vigasztalását olvasni tudják.  Az elnyomatás idején jobban ragaszkodtak hitükhöz és jobban érezték annak szükségét, hogy az elnyomó hatalommal szemben lelki fegyverzetük lehessen. A vallási elnyomatás megszűnése a hitükhöz való ragaszkodás erejének csökkenését hozta magával. Szomorú… de ilyen természetű az ember.”

Az egyháztanács határozata értelmében, 1795-ben az eddigi különböző csoportok helyett a magyar nyelvű iskola alsó határát három osztály elvégzésében határozták meg. Minden évben két alkalommal kellett vizsgázni a tanulóknak: november közepén és április végén. Meghatározták a napi tanítási időt is. délelőtt 7⁰⁰– 11⁰⁰ óráig, délután 14⁰⁰-18⁰⁰ óráig. Téli esős napokon 8⁰⁰-11⁰⁰-ig, délután 13⁰⁰-17⁰⁰-ig. Szombaton csupán egy óra a tanítási idő.

A község 1813-ban új iskolával gyarapodott. A Nagygát (ma Wesselényi) utcán egy parasztházat alakítanak át iskolának, itt nyílik meg a második leányiskola. Az iskolai épületek azonban elhanyagoltak. Az iskolák felújítása, átépítése 1831-ben veszi kezdetét. Ekkor épül újra a belső fiúiskola két tanteremmel és egy tanítói lakással a rektor és a preceptor számára. 1833-ban a belső leányiskola átépítését végzik el. Ez lesz a kántor lakhelye is. 1853-ban valósul meg az új fiúiskola megépítése a mai Wesselényi utcán, majd 1860-ban az egyház harmadik leányiskolának házat vásárol a papi lak szomszédságában. Ebben az évben átépítik a külső leányiskolát is. A tananyag minőségére, az oktatás mellett a nevelésre is egyre nagyobb figyelem irányul. A tantárgyak sorában a hittan áll továbbra is az élen, mellette nő az olvasás, írás, számolás szerepe és megjelenik a fogalmazás is.

A kiegyezés után, az Eötvös József közoktatási miniszter által kidolgozott 1868. évi második népiskolai törvény kimondta a 6-12 éves korú gyermekek mindennapos, míg a 12-15 évesek heti néhány órás ismétlő iskolai tankötelezettségét. Ez a korábban működő vasárnapi iskolák szervezettebb változata. E törvény életbelépése következtében szükségessé vált a zsúfolt osztályok bontása, új osztálytermek kialakítása, új iskola építése.

Az anyagiak hiánya miatt a „sziken” csak 1891-ben nyílhatott meg az új iskola. Előbb a leányiskola problémáját oldják meg, ezt 1868-ban nyitják meg, ekkor a fiúknak már ötödik osztály is működött. Mivel a község lakossága ekkorra már az ötezret is meghaladta, a presbitérium tervbe vette mind a fiú-, mind a leányiskola hatosztályossá szervezését, hiszen a népiskolai törvény előírta a hatosztályos iskola felállítását az ötezer főt meghaladó települések számára. Az 1876-1877-es tanévben az iskola hatosztályossá alakítása megtörtént. Ekkoriban bővült az iskolai szertárak felszereltsége, az iskolai könyvtár és a tananyag is. Megjelent a tantárgyak sorában a történelem és a földrajz. 1882-ben szerepel a tantervben az alkotmánytan és a gyakorlati oktatás is.

Az 1868-as népiskolai törvény az országot tankerületekre osztja, a korábbi „inspektori” rendszert is átalakítja. Helyét az iskolaszék veszi át, melynek tagjai a lelkész, hat presbiter és két tanító. Feladata az iskolai élet egészére kiterjed.

Vésztőn 1907-ig valamennyi iskola a református egyház gondozásában volt, ekkor nyitották meg az állami iskolát. Ennek ellenére 1911-ben már 585 tanulója volt a református iskolának. Az egységes pedagógiai irányítás érdekében vetődött fel 1912-ben az igazgatótanítóság kérdése, majd 1913-ban került sor az igazgatóválasztásra. A titkos szavazás eredményeként Bódai István lett az igazgató, aki két évvel később, 1915-ben az I. világháborúban hősi halált halt.

Az I. világháború az iskolai oktató-nevelő munkát is megtépázta. A nagyobb gyerekek pótolták a férfiak helyét a munkában, de a kisebbek is kimaradtak a ruha-, cipő- és élelemhiány miatt az iskolából.

A rövid életű Tanácsköztársaság tervezett államosítására szerencsére nem került sor, így a két világháború közötti időszakban Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter iskolapolitikája jótékony hatással volt református iskoláink korszerűsítésére. A felújítások mellett szükségessé vált új iskola építése is Komlódi-falván. A munka megszervezése és irányítása az iskolaszék elnöke, Gönczy Béla kezében összpontosult. 1926-27-ben felújították a belső fiúiskolát (mai Bartók téri központi épület) és a Nagygát utcai külső leányiskolát (a paplak szomszédságban lévő épület). Épült két tanterem és két tanítói lakás is.

A tanulói létszám 734-re nőtt. Ez nem csupán a jobb tantermi ellátottságnak volt köszönhető, hanem annak, hogy az igényesebb, hagyományokhoz hű szülők szívesebben adták gyermekeiket a nagyobb múlttal rendelkező református iskolába.

A megnövekedett tanulói létszám következtében több nevelőt kellett foglalkoztatni, így 1932-re 13-ra emelkedett a református iskola pedagógusainak száma. A nevelőknek a Horthy-korszakban szakmai segítséget jelentett számos módszertani tanácskozás, tanítói segédanyag. E korszakban önálló tárgy lett a gazdaságtan, a kézimunka, a kézügyesség az ötödik és hatodik osztályban. Jelentős szerepet kap a testnevelés.

Az 1930-as évek végén a módosított tanterv 14 évre emeli az iskolai korhatárt. Ez újabb feladatot ró az egyházra: a 7-8. évfolyamok megszervezését. Ezt a feladatot csak nehezítette a II. világháború kegyetlensége. A háborús helyzet az iskolára is negatívan hatott, az 1943-44-es tanévet a bombázások és a légiveszély miatt március közepén be kellett fejezni. Bár a háború 1944 őszén ezen az országrészen véget ért, a tanítás csak október végén kezdődött el. Az újrakezdés reményét azonban derékba törte az 1948-ban törvénnyé vált iskolaállamosítás, mely a vésztői református iskolát kivette az egyház irányítása alól.

Ma már hálaadással mondhatjuk, hogy az Úr csodásan működik, hiszen negyvenhárom évnyi kényszerszünet után, 1991-ben új hittel és reménnyel ismét megnyithatta kapuit Vésztőn a református iskola. Ebben elévülhetetlen érdeme van Juhász Sándor lelkipásztornak és feleségének, Juhász Sándorné Bányay Márta lelkipásztor-tanítónak, akik az újraindítás rögös, nehézségekkel teli útján végig hittel, áldozatos munkával kitartottak, és ma is aktívan munkálkodnak. E munkán Isten áldása van, ez abból is látszik, hogy a politikai támadások, az egyházi oktatás ellen indított nyílt vagy burkolt hadjáratok ellenére iskolánk tanulólétszáma évről-évre növekszik, diákjaink szép eredményeket érnek el tanulmányi versenyeken, egyre többen vesznek részt ünnepi alkalmainkon, és élnek az úrvacsora szentségével.

Nem hagyható azonban figyelmen kívül Gönczy Béla figyelmeztetése: régi vallásos szokásokként maradnak meg a templomba járás, az úrvacsorával élés, az egyházi szertartások igénybevétele, anélkül, hogy kellően értékelni tudnánk azokat. Ezért van szüksége az embernek arra, hogy Isten Szentlelkének megújító erejét nyerhesse meg, hogy ami már csak szokássá vált, ismét életté legyen. Ez a Kis Bálint Református Általános Iskola egyik legfőbb feladata.                                                                                           

 Hollósi Márta, Balogh Sándor