2023. december hónap bejegyzései
A téli szünet előtti napon játszóházban hangolódtunk Jézus születésének áldott ünnepére:
Betlehemes játék az adventi időszakban
Iskolánk szép hagyománya, hogy az adventi időben hirdetjük Isten örömhírét, Jézus születését. Iskolánk Ászáf furulyazenekara és a Komédiások színjátszó csoportja mini karácsonyi koncerttel, adventi és karácsonyi versekkel, valamint a hagyományos Betlehemes játékkal köszöntötte a vésztői óvodásokat, a Borostyánkő Idősek Otthona és a Nefelejcs Otthon lakóit, dolgozóit, valamint Bélmegyer óvodásait. Köszönjük a meghívást, a találkozás élményét!
Családi Istentisztelet
Családi istentiszteleten voltunk ma együtt református templomunkban, ahol Kocsis Ádám beosztott lelkipásztor szívünkre helyezte az Igét: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6, 2) Az adventi Krisztus várás idején vegyük még komolyabban a tanítást: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6, 9).
6. osztályosaink verssel, prózával, ének- és furulyaszóval emlékeztek iskolánk névadójára, Kis Bálintra, születésnapja alkalmából. Majd elhelyeztük a kegyelet koszorúját és szeretetvendégséggel zártuk az alkalmat. Köszönjük a gyermekek szolgálatát és az édesanyák, nagymamák által készített finomságokat!
Lázár Ervin Program
3-4. évfolyamos diákjaink a Lázár Ervin Program keretében a Budapesti Filharmóniai Társaság – Táncolni mindenki tud! – Hallgasd meg, éld át, táncold el! című előadását tekintették meg ma, a Szabó Pál Általános Iskola és AMI tornacsarnokában. Köszönjük az élményt!
Versenyek
Ma párhuzamosan három területen, három helyszínen bizonyítottak iskolánk diákjai: Kovács Jázmin Renáta, 8. osztályos tanulónk Szeghalmon, a Péter András Gimnázium angol nyelvi szépkiejtési versenyén II. helyezést ért el. Jázmin felkészítő pedagógusa Nyuzó Barbara.
6 fős csapatunk Szentesen, a Bartha Mozaik által meghirdetett országos komplex, természettudományos vetélkedőn 8. helyen végzett 17 csapat közül. Erőss Hanga, Liszkai Roland, Molnár Henrietta, Varga Viktória, Várhegyi Bianka és Veres Balázs 7. osztályos diákokat Juhász Jánosné készítette fel.
Délután pedig kosárlabdázó fiú és lány csapatunk jeleskedett Gyulán, B33 kosárlabda diákolimpia vármegyei döntőjén. A fiúknál 19 csapat közül a mieink: Bokor Barnabás, Kerék Olivér, Kis József és Varga Dániel a csoportjukból magabiztos játékkal 1. helyen jutottak tovább a 8 közé. A négybe kerülésért játszott mérkőzésen 4 ponttal kaptak ki, így az 5-8. helyen végeztek. A lányok – Barta Alexandra, Mike Melinda, Nagy Lujza és Szendrei Ildikó – csoportjukban harmadikok lettek, így 10 csapatból az 5-6. helyen zártak. Mindkét csapatot Balog Vilmos készítette fel.
Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő pedagógusnak!
Itt a Mikulás!
A Vésztői Református Egyházközség Kis Bálint Általános Iskolájának Mikulása a legkisebbekről sem feledkezett meg. Ajándékát eljuttattuk a vésztői, újirázi és körösújfalusi óvodákba, hogy mosolyt csaljunk a gyermekarcokra.
Értékteremtő Tehetséggondozás
A Református EGYMI Országos Értéktermő Tehetségközpontjának regionális tehetségkoordinátorai játékos foglalkozást tartottak ma első és második osztályos tanulóinknak. Köszönjük az élményt!
Országos Adventi Szavalóverseny
Országos Adventi Szavalóversenyen, a Kunhegyesi Református Általános Iskolában járt ma iskolánk 5 tanulója: Kiss Bence (3.évf.), Novák-Csányi Eliza (4. évf.), Szabó Lilla (6. évf.), Lovas Csenge Laura (7. évf.) és Szendrei Ildikó (8. évf.) Közülük Novák-Csányi Eliza különdíjban részesült, Szendrei Ildikó II. helyezést ért el. Szívből gratulálunk mindnyájuknak, és köszönjük a felkészítést Kovács Edit drámapedagógusnak!