Adventi mesejáték

Iskolánk szép hagyománya, hogy minden évben Advent kezdetén AJÁNDÉKKOSÁRRAL kedveskedünk a szülőknek, nagyszülőknek és minden érdeklődőnek. A járványhelyzet miatt a szokott módon idén nem szervezhettük meg, mégsem marad ajándék nélkül senki: 3. osztályosaink “A muzsikás kismalac” című mesejátékot adják elő Kovács Edit drámapedagógus felkészítésével, melyet a Körös-Sárrét Televízió rögzített. Fogadják olyan szeretettel, amilyen szeretettel készültek a kis színjátszók! 💟

November 28 – Advent 1. vasárnapján

Advent I. vasárnapján hálatelt szívvel örvendezhettünk református templomunkban, hiszen a kezdő ének hangjai – hosszú szünet után – újra orgonán csendültek fel: „Várj ember szíve készen, mert jő a hős, az Úr!”
Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében a Jn 5, 3-6. sorain keresztül – „Akarsz-e meggyógyulni?”- tolmácsolta ADVENT üzenetét: a várakozás idején, 2021-ben is csak úgy tudunk meggyógyulni, félelmeinktől megszabadulni, ha a betlehemi jászol bölcsőjéig megyünk és beengedjük Jézus Krisztust az életünkbe, tudva, hogy a nehézségeink elhordozásában tőle kapunk erőt. Ennek a HITnek első lángját Nagy Kornélia, 8. osztályos tanulónk lobbantotta lángra az adventi koszorún. Szinkópék színjátszó csoportunk az Ászáf furulyazenekarral karöltve, verses-zenés ünnepi összeállítással szolgáltak, Kovács Edit drámapedagógus és Domokos Balázs furulyatanár közreműködésével.
„Adventi csend van…
Készül-e, mondd, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég?
Adventi csend van…
Krisztus vár éretted még.”
ÁLDOTT ADVENTI VÁRAKOZÁST KÍVÁNUNK!