Református Iskolák Tanulmányi Versenye

13 diákunk képviselte ma iskolánkat Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában, a XXIV. Református Iskolák Tanulmányi Versenyén: bibliaismeret, angol nyelv, természettudomány, magyar irodalom, rajz, valamint testnevelés (kosárlabda) területen. A dobogóra nem állhattunk ugyan, de minden diákunk becsülettel helytállt. Köszönjük a munkátokat, valamint a felkészítő és kísérő tanárok fáradozását.

Színházban a felsősökkel

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek című zenés vígjátékán keresztül – ma – a 70-es évek Olaszországába csöppentünk 44 felsős diákunkkal, a Békéscsabai Jókai Színházban. A szerelmi történet szálait átszőtték a kor népszerű olasz slágerei, a játékosság, a humor….. és ahogy az a mesékben lenni szokott: happy enddel zárult.

Zsoltáréneklő verseny iskolai fordulója

Ma délután 77 versenyző részvételével valósult meg a zsoltáréneklő verseny iskolai fordulója, melynek első helyezettjei képviselik majd iskolánkat Budapesten, a XXVII. Országos Református Zsoltáréneklő Versenyen, december 2-án:
2. évfolyam: Adamcsik Fanni (2.a)
3. évfolyam: Rácz Réka Médea
4. évfolyam: Bálint-Tatár Dávid
5. évfolyam: Oláh József
6. évfolyam: Szivós Milán
7. évfolyam: Mike Melinda
8. évfolyam: Marhás Emese Zsuzsanna
Gratulálunk minden versenyzőnek és sok sikert kívánunk a budapesti megmérettetéshez!
Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját.

 

Október 23-án, nemzeti ünnepünkön

Ma ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a méltó megemlékezés 1956. október 23-ra. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor Pál apostol Timóteushoz írt első levelének sorait állította példaként a hallgatóság elé, utalva a bibliai Jákób, az 56-os forradalmárok, valamint a ma emberének egyetlen lehetséges menedékére: „Te pedig, Isten embere… törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát…”
Iskolánk színjátszó csoportjának „Százszor elárult, ezerszer áldott” című, torokszorító megemlékezésén közreműködött az Olajág gyermekkórusunk. Köszönjük a diákok szolgálatát, valamint a felkészítést Kovács Edit drámapedagógusnak, Karáné Szemző Noémi ének tanárnak és Domokos Balázs fagottművésznek.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezését követően a művelődési házban folytatódott a visszatekintés.
Iskolánk diákjaival pénteken, a reggeli áhítat keretében emlékeztünk, majd a gyülekezeti terem falán elhelyezett emléktáblát koszorúzva róttuk le kegyeletünket 1956 hősei előtt. TISZTELET A HŐSÖKNEK!

Angol szépkiejtési verseny

A mai nap is tartogatott örömhírt számunkra: iskolánk 7. osztályos diákja, Kovács Jázmin Renáta, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Kollégium által szervezett ANGOL Területi Szépkiejtési Versenyen I. helyezést ért el. Szívből gratulálunk a ragyogó teljesítményhez és köszönjük a felkészítést Nyuzó Barbarának!

Zsadányi természetbúvár verseny

Ismét szép sikerekről számolhatunk be: iskolánk egy 3-4. évfolyamos és egy 5-6. évfolyamos csapattal képviseltette magát a termÉSZetbúvár versenyen Zsadányban, ahol tíz település diákjai mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat, két korcsoportban.
Mindkét csapatunk: a Balázs Levente Lukács (3. osztály) és Jámbor Hunor (4. osztály) alkotta páros, valamint a Szilágyi Zsolt (5. osztály) és Dorcsák Boglárka (6. osztály) csapata is az I. helyet szerezte meg. Nagyon büszkék vagyunk rátok! Köszönjük, hogy ismét öregbítettétek iskolánk jó hírét. Köszönjük Juhász Jánosné felkészítő munkáját is.

FBI ügynök angol nyelvű előadása

Néhány diákunk – Nyuzó Barbara vezetésével – a Péter András Gimnáziumban járt Szeghalmon, ahol egy FBI ügynök tartott előadást – angol nyelven – az érdeklődőknek, bemutatva, hogy miben tér el a valóság a filmektől. Majd Shawn Kobb diplomata az amerikai nagykövetség mindennapjairól, munkájáról mesélt. Óriási élmény volt, köszönjük a meghívást!

Találkozás a Pap-tanyán

Tegnap délután a nagycsoportos óvodásokkal és szüleikkel ismerkedtünk a Pap-tanyán. Élmény volt együtt lenni, beszélgetni, a gyermekekkel kézműveskedni, önfeledten játszani! Hálás szívvel köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! 🙏❤️

Pályaorientációs nap

Pályaorientációs napot szerveztünk ma diákjainknak. A legkisebbek ékszereket készítettek Nyuzó Barbarával, tököt faragtak, Hevér László mentőtiszt mesélt a hivatásáról, majd Sinkáné Herczeg Ivett fodrász csinosítgatta mindenki frizuráját. A 2.a osztályosok a Monostor étteremben, a Savanyító üzemben és Pálné Farkas Edit fodrász szalonjában is gyűjtöttek tapasztalatokat a mesterségek szépségéről. A 2.b osztályosok a Villszer-Partner Kft-ben, valamint az Ice-Carp Hűtő- és Klímatechnika szervíz Kft-ben jártak. A 3. osztályosok is ellátogattak a Monostor étterembe, majd a LiNo cukrászdába, ahol kókuszgolyót is készítettek. A 4. osztályosok a víztorony működési elvével ismerkedtek, felfedezve, milyen utat jár be a víz, míg a poharunkba kerül. A felső tagozat minden osztályában bemutatkozott a Szent-Györgyi Albert BSZC. Az 5. osztályosokhoz Gurmainé Csüllög Éva kozmetikus látogatott el, majd felkeresték Máté Kálmán takarmányboltját, végül a napot ékszerkészítéssel zárták. A 6. osztályosok az Electraplan termelő kft. mindennapjaiba pillanthattak be. A 7. osztályosok a városházára látogattak, megismerték a város vezetésének sokrétű feladatát. A 8. osztályosok beszámoltak a Pályaorientációs Vásáron szerzett tapasztalataikról, plakátokat készítettek a választott szakmákról.
Idén is számos szakma, hivatás izgalmas világába tekinthettek be tanítványaink, amiért hálásak vagyunk azoknak a szakembereknek, szülőknek, akik hozzájárultak a napunk sikeréhez, élményekhez juttatták gyermekeinket. KÖSZÖNJÜK! ❤️