
Jókai Színházban jártak alsósaink
9 osztály 137 alsós kisdiákja kelt ma útra Békéscsabára, hogy a Jókai Színházban megtekintse a magyar gyermekirodalom egyik gyöngyszemét, Fekete István: Vuk című regényének színpadi változatát. A népszerű állattörténetben végig követhették a kis Vuk felnőtté válását. A kalandos cselekményen keresztül az író a legfontosabb emberi értékekre hívta fel a figyelmet. A zenés-táncos színdarabot ámulattal, csillogó szemekkel nézték a gyermekek.
Pályaorientációs nap
Pályaorientációs napon vettek ma részt iskolánk diákjai. Számtalan, izgalmasabbnál izgalmasabb szakma szépségeivel ismerkedtek meg: a legkisebbekhez hivatásos vadász érkezett. Több évfolyam diákjai a Vésztői Rendőrőrsre látogattak. A 2.b, 4.b és 7. évfolyam tanulói a vasúti dolgozók munkáját is megismerték, miközben Füzesgyarmatra utaztak a KUKA Hungária Kft. üzemlátogatására. A 3. évfolyamosok a méhészkedés rejtelmeibe pillanthattak be, a 4. évfolyamosok a védőnők és a gyógyszerészek hivatásával ismerkedtek. Az 5. osztályosok a Polgármesteri Hivatalba látogattak, ahol megismerték a város vezetésének sokrétű feladatát, majd a kozmetikus szakma szépségébe tekinthettek be. A 6. évfolyam tanulói a helyi Savanyító üzem és a Vésztői Sajtmanufaktúra kulisszatitkaiból kaptak ízelítőt. A 8. osztályosokhoz a Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola „kihelyezett tanműhelyt” is hozott, és belekóstolhattak a lányok a kozmetika, a fodrászat, a divatszabó, valamint a gazdálkodási és menedzsment ágazat munkájába, a fiúk pedig a faipari munkák és a burkolás technikáját gyakorolhatták.
Idén is számos szakma, hivatás izgalmas világába pillanthattak be tanítványaink, amiért hálásak vagyunk azoknak a szakembereknek, akik hozzájárultak a napunk sikeréhez, élményekhez juttatták gyermekeinket. KÖSZÖNJÜK!
Óvodásokkal a Pap-tanyán
Ma délután a nagycsoportos óvodásokkal és szüleikkel ismerkedtünk a Pap-tanyán. Élmény
volt együtt lenni, forró tea és finom, foszlós kalács mellett beszélgetni, a gyermekekkel
önfeledten játszani! Hálás szívvel köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek!
Komádiban jeleskedtek focistáink
A dobogó második fokára állhattak ma focistáink, a VI. Sulyok Kupán, a komádi Sulyok István Református Általános Iskola által szervezett labdarúgó tornán. Iskolánkat Balogh Balázs, Földesi Zoltán, Horváth Martin, Irimi Zsolt, Kincses Ákos, Ladányi Zoltán, Mike Erik, Mojsza László és Veres Balázs képviselte. Gratulálunk a csapat minden tagjának, kiemelten Földesi Zolikának, aki gólkirály lett, és köszönjük Szabó Sándor testnevelő felkészítő munkáját.
Családi istentisztelet 8. o. ARADI VÉRTANÚK
„Virrasszatok és imádkozzatok…” (Mt 26,41) – hangzott az intő szó Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében ma, 175 évvel az aradi vértanúk kivégzését követően. Hollósi Márta történelmi visszatekintése után iskolánk 8. osztályos tanulói – családi istentiszteletükön – „Arad pedig a magyar Golgota” címmel emlékeztek a hősökre. A templomkertben Karakas Anikó Polgármester Asszony méltatta a vértanúkat, majd a SZPÁI művészeti iskolás diákjai idézték fel 1849. október 6-a eseményeit. Iskolánk diákjai, valamint a pártok és intézmények képviselői elhelyezték a kegyelet virágait, koszorúit, a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület képviselőinek díszlövése mellett.
Az alkalmat szeretetvendégség zárta az iskola ebédlőjében, ahol ügyes kezű édesanyák, nagymamák keze munkáját dicsérték a terített asztalon a sütemények és egyéb finomságok. Hálás szívvel köszönjük mindenki fáradozását, szolgálatát.
Kegyeleti kiránduláson jártunk…
Iskolánk apraja-nagyja kegyeleti kiránduláson vett részt ma. Az eső nem szegte kedvünk, a legkisebbek Gyulára látogattak, a nagyobbak Békéscsabára, a felsősök pedig Budapestre. Minden csoportnak volt alkalma megemlékezni a 13 aradi vértanúról, majd izgalmas programok várták a diákokat. Élményeinkről meséljenek a képek:
Állatok világnapja
Az ÁLLATOK VILÁGNAPJÁRA hangolódva hétfőn iskolánk alsó tagozatos diákjaihoz érkezett Czene Ferenc solymász, a Gyulai Vár munkatársa és párja Árgyelán Adrienn. Többféle sólymot és két kis kuvikot mutattak be, amiket a gyerekek megsimogathattak, a legbátrabbak a sólymokat kézről kézre reptették.
Ma Boldog Gusztáv László, a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa a nemzeti park állat és növényvilágáról tartott élményekkel fűszerezett előadást a felső tagozatosoknak.
A 8. osztályosok angol órán is e témával foglalkoztak.
A ZENE VILÁGNAPJÁRA EMLÉKEZTÜNK
Ma, a reggeli áhítat keretében emlékeztünk a ZENE VILÁGNAPJÁRA Karáné Szemző Noémi énektanár és Domokos Balázs fagottművész közreműködésével, majd az iskolánk falán található Bartók emléktáblára elhelyeztük a kegyelet koszorúját.
Teremtés hete kezdetén…
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is;” (Mt 6, 9-10) – szólt a fohász a teremtett világért Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor prédikációjában ma, a Teremtés hetének nyitó istentiszteletén. Iskolánk 4.a és 4.b osztályos tanulói, családi istentiszteletükön irodalmi összeállítással és szívekig ható énekszolgálatukkal fogalmazták meg Isten teremtett világának
csodáját. A közös együttlét az iskola ebédlőjében szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük kicsiknek és nagyoknak a lelket és testet tápláló, gazdagító élményt.











































































































































































































































































































