A 8. osztályos tanulóink a Lázár Ervin Program keretében ma Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban jártak, ahol a KARÁCSONYI CSODA SHOW részesei lehettek. Köszönjük a fantasztikus élményt!
Opera gyerekeknek
A mai napon 2., 3. és 4. osztályos diákjainknak Walter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese tartott előadást, református templomunk ódon falai között, „Opera-gyerekeknek” címmel. Ránki György: Pomádé király új ruhája című meseoperáján és Kodály Zoltán: Háry János című daljátékán keresztül ismerkedtünk az opera alapjaival. Az élő éneklés, a jelmezek és kellékek használata, a rövid operarészletek felvételei mindenkit magával ragadtak. Tanulóink tátott szájjal hallgatták a művészt. Számos új ismerettel gazdagodhattunk, köszönjük!
Kis Tudós Töri Trió versenyen jártunk
Iskolánk 9 diákkal, 3 csapattal vett részt a szeghalmi Péter András Gimnázium által megrendezett történelem versenyen.
A téma IV. Béla király uralkodása, valamint a tatárjárás volt.
Az iskola tornaterme megtelt, több mint harminc csapat mérte össze tudását. Tanulóink ügyesen szerepeltek. A Csüllög Zoé, Frank Hanga, Jámbor Hunor (6.a) összetételű trió 6. lett. “IV. Béla katonái”, a 7. osztályos Fehér Larina, Toma Fruzsina és Szilágyi Zsolt a 3. helyen végeztek.
Tallér Panna (7.o.), Máté Lilla (7.o.) és Kovács Alíz (6.b) pedig a második helyet szerezték meg, csupán egyetlen ponttal lemaradva a dobogó legfelső fokáról.
Gratulálunk minden résztvevőnek, és köszönjük a felkészítést Balog Vilmos pedagógusnak!
Rendhagyó történelemóra
Rendhagyó történelemórán vettek ma részt 6. és 7. évfolyamos diákjaink a Lázár Ervin Program keretében. Eltáncoljuk Magyarország 1000 éves történelmét című táncművészeti produkcióban a Viharsarki Táncegyüttes vezette végig a gyerekeket a kora középkortól a reformkorig. A táncot hívták segítségül, hiszen a magyar néptánc megőrizte azokat az elemeket és lépéseket, melyek egy-egy kor sajátosságai voltak. Köszönjük az élményt!
Reformációs családi istentisztelet
A REFORMÁCIÓ 507. évfordulójára készülve a mai igehirdetésben Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor a nagynevű reformátorok mellett a névtelen hősökre, a kántor-tanítókra, lelkipásztorokra, harangozókra is emlékezett, akik hűségesek maradtak Istenhez mindhalálig. A reformáció csodája, hogy a Biblia anyanyelven szól hozzánk. 2024-ben a mi feladatunk emlékezni a hősökre és továbbadni az IGÉt! – hangzott a feladat a gyülekezet felé, amit a 7. osztályosok – családi istentiszteletük keretébe – ragyogóan teljesítettek: „Kálvintól, Kálvinról” címmel, zenés-prózai összeállításukban méltatták a neves reformátort.
„Itt az idő, hogy a Lélek vezessen
s azt tegyük, amit az Úr ma ránk kiró:
nékünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak
majd református reformáció!”
Az istentiszteletet követően terített asztal mellett nyílt alkalom kötetlen beszélgetésre. Istené legyen a dicsőség a nap minden áldásáért!
Mozdulj rá!
A REFORMÁCIÓ havában idén is megszerveztük hagyományos MOZDULJ RÁ! programunkat, ahol 1517 méteres emléktúrán vettek részt kicsik és nagyok. Józsa Imre segédlelkész ünnepre hangoló gondolatait követően, a vasútállomástól a templomkertig gyalog, futva, rollerrel, kerékpáron vagy gördeszkán tették meg a távot a résztvevők. Az iskola udvarán apró ajándékkal, forró teával és finom harapnivalóval vártuk a „befutókat”, közben megtekinthették a jelenlévők diákjaink reformációs témájú rajzkiállítását. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor lelki táplálékként az Ige üzenetét tolmácsolta, majd Karáné Szemző Noémi vezetésével Olajág gyermekkórusunk ifjúsági énekekkel fokozta a hangulatot, Domokos Balázs hangszeres kíséretével.
Hálásak vagyunk érte, hogy újból megtapasztalhattuk, milyen jó reformátusnak lenni, milyen jó együtt lenni!
Országos versenyen bizonyítottunk
Immár 25 éve szervezi meg a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola országos tanulmányi versenyét, melyen idén iskolánkat 5 tanuló képviselte eredményesen. Szabó Rebeka (2.a) versmondásban jeleskedett, Frank Hanga (6.a) és Tallér Panna (7.o.) történelemből a híres Hunyadiak témájában 5. helyen végzett, míg Varga Viktória és Várhegyi Bianka (8.o.) a komplex természettudományi csapatversenyen 6. helyezést ért el. Szívből gratulálunk a diákoknak a példás helytállásért, és köszönjük a felkészítést Varga-Rácz Judit, Balog Vilmos és Juhász Jánosné pedagógusoknak.
A Biblia ereje – rajzverseny
A BIBLIA EREJE – címmel hirdetett országos rajzversenyt a Kunmadarasi Református Általános iskola, ahol Simon Richárd, 4.a osztályos tanulónk II. helyezést ért el. Szívből gratulálunk, Ricsi!
1956. október 23.
- október 23.
68 éve történt eseményekre emlékeztünk ma református templomunkban, ahol Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor Ravasz László püspök példáján keresztül biztatott: „Ne féljünk a vihartól, bizalommal forduljunk Mesterünkhöz! Krisztus ma is le tudja csendesíteni életünk viharát.”
Az igehirdetést követően a Komédiások színjátszócsoport és az Olajág gyermekkórus torokszorító zenés-irodalmi összeállításában gyönyörködhettünk. Köszönjük a diákok és a felnőttek szolgálatát, valamint a felkészítő pedagógusok munkáját.
A kegyelet koszorúinak elhelyezését követően a művelődési házban folytatódott az emlékezés. Külön öröm számunkra, hogy Kocsis Ádám, – aki sok éven át gyülekezetünk beosztott lelkipásztora és iskolánk hitoktatója volt – “Pro urbe” kitüntetésben részesült.
E helyről is szívből gratulálunk!
XIX. JÓTÉKONYSÁGI EST ÉS BÁL











































































