Autómentes nap

Az Európai Mobilitási Hét során – ma reggel – Túró Rudival kedveskedtünk az “autómentesen” érkező diákjainknak és kollégáinknak. Az alsó tagozatosok részt vettek a városi rendezvényen is, a „Szelíd motorosok” felvonulásán. Bízunk benne, hogy minden kis lépéssel segítjük a környezettudatos szemlélet kialakítását.

Első nap, csendes nap…

Ma, az első tanítási napon diákjainkkal közösen hangolódtunk az új tanévre: bibliai témájú játékos feladatok, filmnézés, énektanulás, puzzle, szabadulószoba várta a gyerekeket. Jó volt látni, hogy újra élet zengi be az iskolát. Jó volt újra találkozni, közösségben lenni!

Tanévnyitó istentisztelet

„….a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” (Mt 18,14) – hallottuk az Igét iskolánk 34. tanévnyitó ünnepi istentiszteletén Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor prédikációjában, Az eltévedt juh példázatából.

Karakas Anikó, városunk polgármestere tanévnyitó gondolataiban a tanulás, a tudás fontosságára hívta fel a figyelmet, Szent-Györgyi Albertet idézve: „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”

Mucsi István igazgató úr, mielőtt megnyitotta a 2024-2025-ös tanévet, egy svéd lelkipásztor szavaival kért áldást az új tanévre: „Urunk, légy előttünk, és vezess minket! Légy alattunk, hogy hordozz minket! Légy felettünk, hogy megáldj minket, és körülöttünk, hogy megóvj minket!”

Új pedagógusaink és első osztályosaink fogadalmat tettek, és vidám verssel hangolódtak az iskolára.

Végezetül 8. osztályosaink átadták a legkisebbeknek iskolánk ajándékát.

Minden diáknak, szülőnek, munkatársnak kívánjuk, hogy az új tanévben is Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!

Pedagógus csendes nap

Iskolánk pedagógusaival Isten igéjét ízlelve hangolódtunk ma az új tanévre. Ebben segítségünkre volt Nagytiszteletű Kovács Tibor, a Körösladányi Református Egyházközség lelkipásztora. 

Legyen áldás az úton, melyet ma kezdtünk el…

 

ZÁNKÁN NYARALTUNK…

Izgalommal és várakozással indult el július 28-án 34 fős csapatunk a Zánkai Erzsébet Táborba. Az itthon maradó, aggódó családtagokat minden este képes beszámolóval nyugtattuk meg, hiszen változatos, színes programokon vettünk részt nap mint nap. Érkezésünk estéjén felemelő pillanat volt 2700 táborozó részvételével a zászlófelvonás és a Himnusz közös éneklése. Reggelente a torna nem volt a barátunk, de a finom reggelit követően belevetettük magunkat a remek programokba: sárkányhajóztunk, sétahajóztunk, érdekes és hasznos ismeretekkel gazdagodtunk, a fiúk még focibajnokságon is részt vettek. A kalandparkban bebizonyították gyermekeink, hogy milyen bátrak és kitartóak.
Természetesen minden nap csobbantunk a Balatonban, átélve a hamisítatlan balatoni életérzést. Csütörtök este került sor a táborzáró ceremóniára, ahol levonták az Erzsébet Tábor zászlaját, és búcsúztunk el az itt szerzett barátoktól.
Pénteken fáradtan, de élményekkel gazdagodva hagytuk el a tábort, melynek összekovácsoló ereje felbecsülhetetlen. Biztos, hogy még sokáig fogjuk emlegetni, felidézni sok-sok vidám pillanatát…
Iskolánk csapata idén is köszönettel tartozik Mucsi István igazgatónak, aki lehetővé tette, hogy nehéz bőröndjeinket az iskolabusz hozza el Zánkára és jöjjön értük az utolsó napon. Hálás szívvel köszönjük! Továbbá köszönjük Jámborné Horváth Anikónak a tábor szervezését, koordinálását, valamint a kísérő pedagógusoknak a segítő munkát.

ERZSÉBET-TÁBOR: 2. HÉT 5. NAP

Erzsébet-táborunk 2. hetének zárónapján Pál apostol utolsó útjáról szólt az ige Szabó Gellért segédlelkész tolmácsolásában.

A laktató reggeli után jól esett a zumba Gurmainé Csüllög Évi vezetésével. A táborozók apraja és nagyja óriási lelkesedéssel vetette bele magát a vízi csúszdázásba. Az ízletes csavaros fagyi mindenkit felüdített.  Délután a ropogós, lédús dinnye megkoronázta a napot. Ismét élményekkel teli, izgalmas hetet tölthettünk együtt.

ERZSÉBET-TÁBOR: 2. HÉT 4. NAP

Erzsébet-táborunk ma reggeli tanítása Pál apostolról szólt. Kocsis Ádám beosztott lelkipásztor életünk harcairól, küzdelmeinkről beszélt.  Célunk eléréséhez Isten erőt és képességet is ad.

A délelőtt egy szempillantás alatt elrepült. 11 állomásból álló akadályversenyen vettünk részt: volt kosárra dobás, ügyességi játék, képkereső, szógyűjtés, bibliai kirakó, activity, nyelvi játék, foci EB kvíz, memóriajáték, ritmusgyakorlat, célbadobó verseny. Az eredményhirdetésre várva szabadtéri játékokkal töltöttük el az időt. A finom ebéd után következett a nap legizgalmasabb pillanata, a délelőtti csapatverseny díjazottjainak jutalmazása. Valamint gazdára talált a legdekoratívabb, a legcsajosabb, a legötletesebb és a legpraktikusabb bunker kitüntető cím is.

Uzsonnára Szombati Mihály és Szombati Mihályné csapata sütött nekünk illatos, ropogós, finom lángost. Emlékezetes és tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.

ERZSÉBET-TÁBOR: 2. HÉT 3. NAP

Erzsébet táborunk 3. napját is a Biblia szavaival indítottuk. Szabó Gellért segédlelkész Sámsonról mesélt, aki megküzdött az oroszlánnal is. Isten erőt ad, nem hagy magunkra. A Vésztői Barátság Nyugdíjas Egyesület kedves tagjai ínycsiklandó kürtőskaláccsal örvendeztettek meg bennünket. Filmnézés közben a tízórai is jobban ízlett. A simogató napsütésben szívesen játszottunk a szabadban. A természet adta lehetőségeket kihasználva bunkerek, búvóhelyek készültek a lelkes építők keze alatt. A kézműveskedők nyelvkilökő békákat alkottak. Gyorsan elrepült a mai nap is.

ERZSÉBET-TÁBOR: 2. HÉT 2. NAP

Erzsébet táborunk keddi napján Kocsis Ádám beosztott lelkipásztor Sámson erejéről tanított bennünket a reggeli áhítaton: Ne csak a kezed legyen erős, hanem a szíved is! Mozgással kísért keresztyén ifjúsági éneket is tanultunk. Majd a finom sajtos rúdnak nagy sikere volt reggelire. A borongós, esős idő nem szegte kedvünk, a szabadtéri játékok mellett előkerültek a társas játékok is. Az ügyesebbek kézműveskedéssel töltötték az időt, hűtőmágnes és fonalmadárka készítés, pillangó hajtogatás, gyöngyfűzés színesítette a napunkat. A bátrabbak megismerkedtek a dekupázs technikával is. Az alkotómunka folytatásaként papír ridikült lehetett hajtogatni.  A dekorgumiból csodás flamingók kerültek ki a gyermekek kezei közül. A manuális tevékenységek sokasága után jól esett mindenkinek a hamburger ebédre. Délután sem lankadt a jókedvünk. Mindenki talált magának hasznos elfoglaltságot. Hatalmas érdeklődés volt a csillámtetkók körül. A barátságtalan idő ellenére jól éreztük magunkat ma is.