Ma közel 120 alsós kisdiákunk tekintette meg a Jókai Színházban A Mátyás és a bolondkirály című, gyerekeknek szóló zenés mesejátékot. Mátyás király udvari bolondja egy nap bejelenti, hogy ő bizony király szeretne lenni, mert szerinte sokkal jobban uralkodna. Mátyás úgy dönt egy napra átadja a trónt a bolondnak, aki persze mindent összekuszál, amit majd az igazságos királynak kell helyrehoznia. A 2008-ban íródott mesedarabon keresztül ismerték meg a gyerekek a nagy királyunk személyiségét, valamint a barátság és az igazságosság fontosságát. A szerző célja az volt, hogy megtanítsa, a dolgok mögé kell nézni. Az előadás interaktív, volt benne egy találóskérdés-párbaj, sőt a színpadon is szerepelhettek néhányan a nézők közül alabárdosként, korhű jelmezt viselve. A vésztői csoport abban a szerencsében is részesült, hogy személyesen is találkozhatott a tanmese színművészeivel és egy közös fényképet is készíthettek erről a csodás pillanatról. Köszönet érte Komáromi Anettnek és művésztársainak. Bízunk benne, hogy tanulóink olyan maradandó élményekkel gazdagodtak, hogy később színházba járó felnőttekké válnak.
Lázár Ervin Program

Pályaorientációs nap
Ismerkedés a pap-tanyán
Ma délután a nagycsoportos óvodásokkal és szüleikkel ismerkedtünk a Pap-tanyán. Élmény volt együtt lenni, beszélgetni, a gyermekekkel kézműveskedni, önfeledten játszani! Hálás szívvel köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! ![]()
Családi Istentisztelet
Október 6.
A zene világnapján
A ma reggeli áhítaton a Zene Világnapjára emlékeztünk. Karáné Szemző Noémi népzenegyűjtőinket méltatta. Kiemelte, hogy a magyar népzenekincs általuk lett az egyetemes emberi műveltség része. Iskolánk falán található Bartók emléktáblára elhelyeztük a megemlékezés koszorúját, miközben felcsendült a “Megyen már a hajnalcsillag…” kezdetű vésztői népdal Domokos Balázs előadásában.
Versenyfelhívás
Fociverseny
A Zsadányi Református Általános Iskola által szervezett SZÉPAPÓ KUPÁN remekeltek ma focistáink. Szabó Sándor kollégánk által felkészített csapatunk – 6 csapat közül – az előkelő II. helyet szerezte meg. Ladányi Zolika a torna legjobb játékosa címet is kiérdemelte. Gratulálunk a csapat minden tagjának ( Szepesi Róbert 8. évf., Irimi Zsolt 7. évf., Mojsza László 7. évf., Veres Balázs 7. évf., Földesi Zoltán 6. évf., Horváth Martin 6. évf., Ladányi Zoltán 6. évf., Mike Erik 6. évf., Sinka Zoltán 6. évf., Kincses Ákos Géza 6. évf.) és köszönjük a felkészítő pedagógus munkáját! ![]()
Ajándék fényvisszaverők
Legkisebb diákjainknak ajándék fényvisszaverővel kedveskedett ma a Szeghalmi Rendőrkapitányság, hogy majd a szürke, téli napokon is látható legyen mindenki, és épségben hazaérkezzen. Hálásan köszönjük! ![]()

















































































































































































































