Ma 5. évfolyamos diákjaink a Lázár Ervin Programnak köszönhetően a Jókai Színházban megtekintették a Mátyás és a bolondkirály című, gyerekeknek szóló zenés mesejátékot.
Kis Tudós Töri Trió
Három 6. osztályos diákunk remekelt tegnap a szeghalmi Péter András Gimnázium által szervezett Kis Tudós Töri Trió versenyen. Hunyadi János és törökellenes hadjáratai témakörben mérték össze tudásukat. Nagy-nagy örömünkre – a 15 csapat közül – a III. helyet szerezték meg a lányok. Gratulálunk a Csüllög Réka, Fehér Larina, és Tallér Panna alkotta csapatnak, és köszönjük a felkészítést Balog Vilmosnak!

Színházi előadás
Ma 50 felső tagozatos diákunkkal Békéscsabán jártunk, ahol a Jókai Színházban megtekintettük Németh László: Petőfi Mezőberényben című drámáját. A mű Petőfi vívódását mutatja be, aki választani kényszerül, hogy elbujdosson, vagy az erdélyi csatatérre siessen.

Lázár Ervin Program
Ma délelőtt 2. osztályosaink a Lázár Ervin Program keretében, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház Szép Cerceruska című előadását tekintették meg a Szabó Pál Általános Iskola Tornacsarnokában. Az interaktív bábelőadásban a bábszereplők és a gyerekek együtt szálltak szembe a gonosz mostohával. Játék és mese fonódott össze egymással, elvarázsolva kicsit és nagyot egyaránt. Köszönjük az élményt!
Zsoltáréneklő verseny
CSALÁDI ISTENTISZTELET
„Ecclesia semper reformanda est.” = Az egyháznak szüntelenül meg kell újulnia. – hallottuk ma Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében, a reformációra emlékezve. 7. osztályosaink családi istentisztelet keretében Sztárai Mihály, magyar reformátor munkásságát eredeti módon mutatták be, dramatikus játék formájában. Az istentiszteletet követően terített asztal mellett nyílt alkalom kötetlen beszélgetésre. Istené legyen a dicsőség a nap minden áldásáért!
XVIII. Jótékonysági est és bál

A mi templomunk
Áhítat keretében hangolódtunk ma a REFORMÁCIÓ ünnepére. Az alkalmat emelkedetté tette az Olajág gyermekkórusunk szívet melengető szolgálata. Majd jutalmaztuk A MI TEMPLOMUNK rajzpályázat nyerteseit. Álomszép alkotások születtek. Gratulálunk!
Megemlékezés a reggeli áhítaton
Iskolánk diákjaival a ma reggeli áhítat keretében emlékeztünk, majd a Szeretetotthon épületén elhelyezett emléktáblát koszorúzva róttuk le kegyeletünket 1956 hősei előtt.
Október 23-án
Istentisztelet keretében emlékeztünk ma 1956 hőseire. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor prédikációjában Pál korinthusiakhoz írt első levelének sorait idézte, párhuzamba állítva ’56 hőseinek szabadságért vívott „versenyét” a ma emberének céljával. Rávilágított, hogy 2023-ban ne tévesszük szem elől a legnagyobb célt: Krisztushoz jutni! Ha odaszánjuk életünket Krisztusnak, mindannyian győztesek lehetünk.





















































