Az aradi tizenháromra való emlékezéssel, az idősek köszöntésével és a zene világnapjára is figyelve telt ez a szép, ünnepi időszak.
Szeptember 16. Családi istentisztelet a 8. osztályosokkal
A 8. osztályosok szolgáltak az új tanév első családi istentiszteletén. Isten áldja meg életüket, tanulmányaikat, pályaválasztásukat.

“Keressétek az Urat, amíg megtalálható!
Hívjátok segítségül, amíg közel van!”
Szeptember 3. Csendesnap
Szeptember 2. Tanévnyitó istentisztelet
A 2018/2019-es tanév szeptember 2-án istentisztelettel vette kezdetét.

Mindenkinek Istentől áldott, eredményes tanévet kívánunk szeretettel. A tanulás, ismeretszerzés, oktatás végső célját így fogalmazta meg az Úr:
“Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
A XXIII. Nemzetközi Népművészeti Tábor képei
Így ballagtunk…
Június 10. Templomi vizsga a tanév végén
Június 8. Szolgálókör
Június 3-4. Megemlékezés Trianonról
Emlékeztek? Mi emlékezünk.
“Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte, s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó lélekkel nehéz volt belenyugodni: a történeti Magyarország területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel, ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére nyilvánvalóan megsértették.”
Bibó István történész

































