Újabb örömhírről számolhatunk be: a Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által meghirdetett országos angol versenyre a 6., 7. és 8. évfolyamos diákjaink közül 13-an neveztek be. A 6. évfolyam legjobbja Nacsa Zoltán a 7. helyen végzett, a hetedikesek közül Koór Dominik a 10. helyen és a nyolcadikosok közül Tóth Noémi bejutott az országos döntőbe. A végső megmérettetés április 22-én lesz, ahol Noémi már a dobogós helyért írja a feladatokat. Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük a felkészítést Nyuzó Barbarának! A verseny célja, hogy fejlessze az idegen nyelvi kompetenciákat és a szókincset, felkészítve a gyerekeket az eredményes kompetenciamérésre és a nyelvvizsgára.
Reál verseny
Óriási meglepetés érte iskolánkat! A Reál üzletlánc által kiírt pályázaton – ahol a logo gyűjtés mellett egy városunkat népszerűsítő alkotást is be kellett küldeni – 100 000 forintot nyert az 5. osztály, amit kirándulásra lehet felhasználni. Kreatív alkotásuk a vésztői Városházát örökítette meg.

Tihany tündér a Jókai Színházban
Március 29-én alsó tagozatos diákjainkkal Békéscsabán, a Jókai Színházban egy ősbemutatón vehettünk részt. Az „Egy vérből” gyermek- és ifjúsági drámapályázat zenével, magyar népdalokkal, kalandokkal teli produkciója lenyűgözte a nézőközönséget. A Tihany tündér című előadás elrepített minket a mesék világába, ahol a próbatételek végén győz az önzetlenség és a szeretet. A színházi élményekkel feltöltődve megtekintettük a TRIANON 100 kiállítást is a Szent István téren, ahol átélhettük az összetartozás érzését. Rácsodálkozhattunk a magyar szent korona szépségére és megismerhettük az 1920-as békeszerződés következményeit is.
Kazinczy Szép Magyar beszéd, Szépolvasó verseny

Lázár Ervin Program
2. osztályosaink – a Lázár Ervin Program keretében – tegnap Szarvasra kirándultak. A Cervinus Teátrumban a Holle anyó című előadást tekintették meg, de belefért egy kis játék is a szabadban. Köszönjük az élményt! ![]()
A Víz Világnapján
A VÍZ KINCS!
Ezt hangsúlyoztuk a Víz Világnapján. ![]()
eTwinning program
Családi istentisztelet az 5. osztályosokkal

VII. Stylus Szépírási Verseny
Nemzeti ünnep – Március 15.
Méltó módon emlékeztük ma nemzeti ünnepünkre, 1848. március 15-re. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében Nagy Lászlót idézve méltatta a magyar népet, aki tud és akar „gyémánt-gerincű” lenni. Útravalóul a Példabeszédek könyve 11, 25 versét helyezte szívünkre: „…aki mást felüdít, maga is felüdül.” Percekkel később megtapasztaltuk az ige valóságát: iskolánk Olajág gyermekkórusa, a felnőtt énekkar, valamint a Színkópék színjátszó csoport tagjai megindítóan szép, zenés, irodalmi összeállítással tették felejthetetlenné az emlékezést. „Szabadság, szerelem” című műsorukkal Petőfi Sándor emlékének adóztak, születésének közelgő 200. évfordulója alkalmából. Az ünnepség a Sinka István Művelődési Központban folytatódott, majd a pártok és intézmények képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit.





















































