Soli Deo Gloria összes bejegyzése

Húsvéti sokadalom

A „Húsvéti Sokadalom” mai rendezvényén alkalmuk volt iskolánk diákjainak – Dorcsák Ignác Pál lelkipásztorral – tolmácsolni nagyszombat üzenetét. Majd a német nemzetiségi nyelvoktatásban részesülő legkisebbek tavaszi verscsokrát hallgathatták meg az érdeklődők. „AZ ÉN HÚSVÉTOM” rajzpályázat eredményhirdetésén is gyakran hallottuk tanulóink nevét a jutalmazottak között.
Az 1-2. osztályosok korcsoportjában Kovács Léda Kiara pályázatát ítélte a legjobbnak a zsűri, Szilágyi Fanni II., míg Bíró Áron III. helyezést ért el.
A 3-4. osztályos korcsoportban Chrisztó Éva Dóra II., Kincses Ákos Géza pedig III. helyezett lett.
Az 5-6. osztályosok versenyében Lovas Csenge Laura önálló munkája a III. helyet érdemelte ki, míg Dorcsák Boglárkával és Nagy Emmával csoportban készített alkotásukkal a II. helyen végeztek.
A 7-8. osztályos korcsoportban Lázár Dóra Kata II., Marhás Emese III. lett. Gratulálunk minden díjazottnak!

Passiós istentisztelet

NAGYPÉNTEK…. a legszomorúbb nap, Jézus kereszthalála. Passiós istentiszteletünkön Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor János evangéliumának azon sorait idézte, melyben a keresztfán függő Megváltó vagyonán sorsot vetnek a katonák. Elhangzott felénk a kérdés: tudjuk-e a kereszten szenvedő Jézusban a Megváltót látni, aki helyettünk, érettünk és miattunk szenvedett? Mert ez az igazi krisztusi hagyaték. Tudjuk-e úgy látni Jézust, mint az édesanyja és János, a szeretett tanítvány? Tudunk-e egymásnak testvérei lenni, segíteni a szükség idején, és tudunk-e a keresztre feltekinteni, ha elbukunk?
Jézus szenvedésének történetét iskolásaink dramatikus játékban mutatták be a furulyazenekar és a gyermekénekkar közreműködésével. Üzenetük összecsengett az igehirdetés mondanivalójával:
„Ó, bár lehetnék csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de hű marad egész a Golgotáig!”

Játszóház – hangolódunk a húsvéti ünnepre

Mozgalmas napot zártunk ma, a húsvéti ünnepre hangoló játszóházzal kedveskedtünk diákjainknak. Varga Gizike néni és Kovácsné Margó jóvoltából elsajátíthattuk a kukorica pattogtatás hagyományos módját, majd – az anyanyelvi hét keretében – akadályversenyt szerveztünk a 3-8. évfolyamosok számára 12 állomáson, ahol kipróbálhatták tárgyi tudásukat, általános műveltségüket, kreativitásukat, logikájukat és ügyességüket egyaránt. Délután élményekkel gazdagodva zártuk be az iskola kapuját a tavaszi szünet idejére.

Húsvéti foglalkozás a vésztői tájházban

Április 11-én 3. és 4. osztályosaink a Vésztői Tájházban húsvéti foglalkozáson vehettek részt. Megismerkedtek a tojásfestés hagyományos technikáival, a kukorica szabad tűzön történő pattogtatásával. Az ügyesebbek locsolóverset is szavaltak. Majd népi gyermekjátékokat játszottak. Énekeltek, körjátékoztak is citera és tekerőlant kísérettel. Meglepetésként mézeskalács nyuszit is kaptak. Élményekkel gazdagodva tértek vissza az iskolapadba.

A magyar költészet napján

Ma reggel áhítat keretében emlékeztünk meg a Magyar Költészet Napjáról. Ebből az alkalomból Karakasné Komáromi Éva József Attila életrajzát mutatta be, születésének 117. évfordulóján, majd közösen elmondott verssel zártuk a megemlékezést.

Családi istentisztelet az első osztályosokkal

„No, minden népek örvendezzetek…” –ezzel a zsoltárral vette kezdetét a mai istentiszteletünk. Valóban volt okunk örvendezni a teli templom láttán, majd pedig 1.a és 1.b osztályosaink virágvasárnapi verses-zenés összeállítását hallva, melyben legkisebbjeink Jézus jeruzsálemi bevonulását dramatizálták. 33 kis elsős angyali, csilingelő hangon, szívből énekelte: „Minden, mi él, csak Téged hirdet!” Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében két gondolatot helyezett a szívünkre: imádkozzunk azért, hogy Jézus ne csak Jeruzsálembe, hanem Vésztőre, a mi szívünkbe is érkezzen meg, legyünk Krisztus-hordozó magyar reformátusok! A Hozsánnát kiáltó tömeggel együtt mi is merjünk Jézushoz könyörögni megváltásért! 🙏
Istentiszteletet követően, régi, szép hagyományunk elevenedhetett fel újra: a lelki táplálék után, – szorgos kezű édesanyák, nagymamák keze munkáját dicsérő, – finomabbnál-finomabb sütemények vártak ránk a szeretetvendégségen, az iskola ebédlőjében.
Soli Deo Gloria!💟

Irány Panama

Diákjainknak bőven volt alkalmuk a kultúrában megmártózni az elmúlt napokban: az 1. és 2. osztályosok csütörtökön a Magyarországi Német Színház előadásában az „Irány Panama!” című ZsebSzínházi darabot nézték meg a művelődési központban. A felső tagozatosokkal hétfőn Békéscsabán, a Jókai Színházban jártunk, ahol a Tihany tündér című előadást tekintették meg a bérlettel rendelkezők. Ma a 3. osztályosok a Lázár Ervin Program keretében ugyanezt a mesejátékot élhették át. A 2. osztályosok tegnap A sündisznó című magyar népmese bábelőadás részesei lehettek a művelődési központban. Mindegyik csoport élményekkel feltöltődve tért vissza az alma mater falai közé. Hálásak vagyunk a sok-sok lehetőségért, a maradandó élményekért. 💟

Országos angol verseny

Újabb örömhírről számolhatunk be: a Bán Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által meghirdetett országos angol versenyre a 6., 7. és 8. évfolyamos diákjaink közül 13-an neveztek be. A 6. évfolyam legjobbja Nacsa Zoltán a 7. helyen végzett, a hetedikesek közül Koór Dominik a 10. helyen és a nyolcadikosok közül Tóth Noémi bejutott az országos döntőbe. A végső megmérettetés április 22-én lesz, ahol Noémi már a dobogós helyért írja a feladatokat. Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük a felkészítést Nyuzó Barbarának! A verseny célja, hogy fejlessze az idegen nyelvi kompetenciákat és a szókincset, felkészítve a gyerekeket az eredményes kompetenciamérésre és a nyelvvizsgára.