Soli Deo Gloria összes bejegyzése

Mikulás az ovisoknál

A „Papp-tanyai” Életforrás Alapítvány és a Vésztői Református Egyházközség Kis Bálint Általános Iskolájának Mikulása a legkisebbekről sem feledkezett meg. A nagy szeretettel készített csomagokat eljuttattuk a vésztői, újirázi és körösújfalusi óvodákba, hogy mosolyt csaljunk a gyermekarcokra.

Erzsébet Karácsony Zánkán

Három – élményekben gazdag – napot töltött iskolánk 40 tanulója és 3 pedagógusa Zánkán, az Erzsébet Karácsony pályázatnak köszönhetően. Ünnepre hangoló programok, díszletek és zene varázsolták hangulatossá az ott töltött napokat. A megérkezést és a szobák elfoglalását követően lézerharcban vetélkedtek egymással diákjaink felfújható akadályok között. Este kötetlen, szabad játékra került sor (csocsó, pingpong, léghoki). A második napon lesétáltunk a Balaton partra. Különleges élményt nyújtott a téli Balaton látványa. A bátrabbak kipróbálták a plasztik korcsolyapályát is. A Fővárosi Nagycirkusz művészei – akárcsak nyáron, – most is elkápráztattak bennünket. Meglepetésünkre Novák Katalin köztársasági elnök is meglátogatott minket. Délután részt vettünk a „Karácsonyi futam” sportvetélkedőn, ahol 11 csapat mérte össze ügyességét. Elégedettek voltunk a 6. helyezéssel, hiszen izgalmas játéknak lehettünk részesei versenyzők és szurkolók egyaránt.
A karácsonyi forgatagban, az ünnepi díszbe öltöztetett főtéren, mézes puszedlit, linzerkarikákat és forró teát fogyaszthattak a táborozók. Este Oláh Gergő koncerten vettünk részt, amit fergeteges hangulatú buli követett. Az est zárásaként minden táborlakót megajándékoztak 1-1 gazdag édességcsomaggal.
Utolsó napunkra az égiek is tartogattak meglepetést, hiszen hazafelé, Tihanyban, az apátság mellett sétálva, közösen éltük meg az idei tél első hóesését, mintegy megkoronázva a Zánkán töltött napokat. Szép volt, jó volt – télen is – Zánkán! ❤️
Köszönjük a szervezést Jámborné Horváth Anikónak, továbbá az összehangolt munkát, a vendégszeretetet az Erzsébet Táborok csapatának!

XXVII. Országos Református Zsoltáréneklő Verseny

39 iskola 235 versenyzője mutatta ma meg tehetségét Budapesten, a XXVII. Országos Református Zsoltáréneklő Versenyen. Diákjaink példásan helyt álltak, arany és ezüst minősítéssel, valamint különdíjjal öregbítették ismét a Kis Bálint Református Általános Iskola jó hírét:
2. évfolyam: Adamcsik Fanni EZÜST MINŐSÍTÉS, KÜLÖNDÍJ
3. évfolyam: Rácz Réka Médea ARANY MINŐSÍTÉS
4. évfolyam: Bálint-Tatár Dávid EZÜST MINŐSÍTÉS
5. évfolyam: Oláh József EZÜST MINŐSÍTÉS
6. évfolyam: Szivós Milán EZÜST MINŐSÍTÉS
7. évfolyam: Győri Tamás ARANY MINŐSÍTÉS
8. évfolyam: Marhás Emese Zsuzsanna EZÜST MINŐSÍTÉS
Szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek! Köszönjük a felkészítést Hajdu Ilonának és Karáné Szemző Noéminek.

Színházban voltunk

44 felső tagozatos diákkal ma a Jókai Színházba látogattunk, ahol – gyönyörű díszletek között – Tamási Áron: Ördögölő Józsiás című tündérjátékát tekintettük meg, Koltay Gábor rendezésében. A szereplők Tündérországba kalauzoltak bennünket, megtapasztaltuk, hogy ott sem mindig álomszép az élet, de a tiszta lelkű, becsületes Ördögölő Józsiás sikerrel verte vissza a pokol erőinek csalafinta támadásait, így nemcsak a trónt és a koronát nyerte el, hanem Jázmina hercegnő kezét is. Az előadást a Viharsarok Táncszínház ördögi táncai tették még látványosabbá. Köszönjük az élményt!

Alkotópályázat a teremtésvédelemről

A Szeged-Csanádi Egyházmegye alkotópályázatot hirdetett a teremtésvédelem témakörében. Iskolánk katolikus diákjai közül a 3. osztályos Kovács Léda Kiara jutalomban részesült.

Gratulálunk Lédának és köszönjük a közreműködést Gulyás János hitoktatónak.

Meseíró Találkozó

A Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium idén 19. alkalommal szervezte meg a református iskolák országos meseíró találkozóját, ahol két diákunk is remekelt: Csüllög Réka (5. osztály) és Jakab Regina (7. osztály) korcsoportjukban bronz minősítést értek el.

Gratulálunk diákjainknak és Karakasné Komáromi Éva felkészítő pedagógusnak.

XVII. Jótékonysági est és bál

Hálás a szívünk a Vésztői Református Egyházközség és intézményei által szervezett XVII. Jótékonysági est és bál sikeréért. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte rendezvényünket, és köszönet mindenkinek, aki munkájával, szolgálatával hozzájárult az est sikeréhez!
Legyen mindezért Istené a dicsőség! ❤️🙏❤️
Bízunk benne, hogy mindannyian olyan jól érezték magukat, amilyen szeretettel készültünk és vártuk vendégeinket.

Családi istentisztelet

A 7. osztályosok családi istentiszteletén Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor a REFORMÁCIÓ 505. évfordulóján – az 1. zsoltárt idézve – a reformált élet boldogságáról beszélt, majd gyermekeink ünnepi szolgálata következett „Tebenned bíztunk eleitől fogva” címmel. Verssel, prózával, ének- és furulyaszóval emlékeztek a REFORMÁCIÓ nagyjaira. Az alkalmat szeretetvendégség zárta az iskola ebédlőjében, ahol ügyes kezű édesanyák, nagymamák keze munkáját dicsérték a terített asztalon a házi sütemények és egyéb finomságok. Hálás szívvel köszönjük mindenki fáradozását, szolgálatát. 🙏

Mozdulj rá!

A REFORMÁCIÓ havában idén is megszerveztük hagyományos MOZDULJ RÁ! programunkat, ahol 1517 méteres emléktúrán vettek részt kicsik és nagyok. Erdei-Nagy Erzsébet hitoktató ünnepre hangoló gondolatait követően, a vasútállomástól a templomkertig gyalog, futva, rollerrel, kerékpáron vagy gördeszkán tették meg a távot a résztvevők. Az iskola udvarán apró ajándékkal, forró teával és finom harapnivalóval vártuk a „befutókat”, közben megtekinthették a jelenlévők diákjaink reformációs témájú rajzkiállítását. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor lelki táplálékként az Ige üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva: ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Végezetül Karáné Szemző Noémi vezetésével Olajág gyermekkórusunk ifjúsági énekekkel fokozta a hangulatot, Domokos Balázs hangszeres kíséretével.
Hálásak vagyunk érte, hogy újból megtapasztalhattuk, milyen jó reformátusnak lenni, milyen jó együtt lenni! ❤️
Köszönjük a Polgárőrség és a Rendőrség segítő munkáját!

Református Iskolák Tanulmányi Versenye

13 diákunk képviselte ma iskolánkat Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában, a XXIV. Református Iskolák Tanulmányi Versenyén: bibliaismeret, angol nyelv, természettudomány, magyar irodalom, rajz, valamint testnevelés (kosárlabda) területen. A dobogóra nem állhattunk ugyan, de minden diákunk becsülettel helytállt. Köszönjük a munkátokat, valamint a felkészítő és kísérő tanárok fáradozását.