Családi istentisztelet

Ma, a 4. osztályosok családi istentiszteletén emlékeztünk az idősek napjára, valamint az aradi vértanúkra. Dorcsák Ignác Pál lelkipásztor igehirdetésében Pál filippiekhez írt leveléből idézett (Fil 2, 5-6): „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt…” Hangsúlyozta, hogy az ige fényében lássuk 1848-49 hőseit, de a ma emberét is! Soha ne cselekedjünk önzésből vagy dicsőségvágyból, csak a krisztusi indulat legyen bennünk! Akkor egyértelmű lesz a válasz a prédikációban elhangzott kérdésre: Szoktál-e imádkozni a barátodért, a családodért? És az ellenségedért???
Idős testvéreinket Erdei-Nagy Erzsébet verssel, majd Domokos Balázzsal közös énekkel köszöntötték. Az aradi vértanúkat Hollósi Márta méltatta, a 4. osztályosok pedig verssel, prózával, zenei szolgálattal tették emlékezetessé a visszatekintést. Istentiszteletet követően diákjaink elhelyezték a kegyelet virágait, a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület képviselőinek díszlövése mellett. Az alkalmat szeretetvendégséggel zártuk, ahol a szülők által készített finomságokat kóstolhattuk meg.
SOLI DEO GLORIA!