Mobilitási hét

Az Európai Mobilitási Hét kapcsán színes programokat szerveztünk diákjainknak: szeptember 16-22. között különböző tanórákon játékos, interaktív formában tudatosítottuk a felelősségteljes közlekedést és a KRESZ ismereteket. A kerékpáros közlekedés szabályait ügyességi játékok során gyakoroltuk. Alkalmat kerítettünk a környezetünk védelmére, a szelektív hulladékgyűjtésre, az újrahasznosításra vonatkozó ismeretek mélyítésére is. Ellátogattunk a tájházba, ahol a régi idők eszközeit megismerve hívtuk fel a figyelmet a környezettudatos életmódra. A korábbi évek hagyományait folytatva, ma reggel ajándékkal kedveskedtünk az “autómentesen” érkező diákjainknak és kollégáinknak. Az alsó tagozatosok részt vettek a városi rendezvényen, a rolleres felvonuláson rendőri, polgárőri kísérettel. Bízunk benne, hogy az érzékenyítés pozitív hatással lesz a jövő generációjának szemléletére.